Vereség Csepregen

Csepregi SE – Söptei SE 1-0 (0-0). – Csepreg, 80 néző, vezette: Gergye I.

Gólszerző: Horváth Ferenc (75.p.) Csepreg.

Csepregi SE: Pikács, Ravadich, Varga Zs.(Varga D.), Sárközi, Pócza (Horváth F.), Horváth G., Molnár Cs., Kis-Nemes Milán, Kis-Nemes Máté, Németh Márk (Molnár E.), Sass G., Edző: Sass Dezső.

Söpte SE: Németh, Nyul, Kiss, Szakács, Varga Cs., Kovács, Udvardi (Pergel), Horváth, Varga A., Molnár, Inzsöl, Edző: Palkovics Norbert
Nehezen hozta a kötelezőt a Csepreg!

A mérkőzés elején a csepregi együttes előtt adódtak helyzetek, a legnagyobb Pócza hatalmas dupla kapufája volt. A hazai csapat a kihagyott helyzet után látványosan visszaesett, s a küzdeni tudásból jelesre vizsgázott söptei csapat ezt követően veszélyeztetett. A 35. percben Kovács Erik tálalt jó ütemben a kilépő Molnár Csaba elé, aki ajtó-ablak helyzetben a kimozduló Pikács felett a kapu fölé lőtt, így maradt a 0:0. Ezt követően próbálta rendezni sorait a Csepreg. Varga Zsolt egy szép akció végén durrantott úgy 20 méterről centikkel csak mellé, majd e Kis-Nemes Milán egy beadást centikkel fejelte fölé, így az eredmény nem változott.

A második félidőben a csepregi együttes támadásba lendült, s mindent egy lapra feltéve támadtak.Ravadich Zsolt fejjel veszélyeztetett, majd Sass Gábor szabadrúgása  a kapufán csattant, melyre felhördült a közönség. 75. percben  megszületett a mindent eldöntő hazai találat. Kis-Nemes Máté szabadrúgásból becsavart labdájáról Sárközi éppen csak lemaradt, de a hosszú oldalon jól helyezkedő rutinos róka, Horváth Ferenc megszerezte csapata győztes találatát, hisz védhetetlenül közelről a hálóba fejelt, 1:0.

A gólt követően a söptei együttes is mindent egy lapra tett fel, hisz erőteljesen rohamozni kezdte ismét Pikács hálóját. Két veszélyes beadást követően Pikács bravúrjaira volt szükség, hogy megállítsák a  söptei rohamokat.

Kiváló játékvezetés mellett egy pontot érdemeltünk volna a csepregi barlangban.

Oldalak
Támogatók

Önkormányzat Söpte
Barátság MTSZ Söpte
Söpte Söröző
Marketfa 2011 Kft
Sopron Bank ZRT
Ciklámen Fagyizó Söpte
Fyrex Kft
KRURIS KFT